Cégünk, a BITT Vízgazdálkodási, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. évek óta gondot fordít a közcélú tevékenységek támogatására.
Kiemelt figyelemmel kísérjük a kaposvári sportolók szereplését, ezen belül évente több millió forinttal járulunk hozzá a kiváló eredményeket elért, 1998. óta a nevünket viselő női röplabdázók sikeréhez. A BITT Kaposvári Női Röplabda Club felnőtt és utánpótlás csapatainak egyik fő szponzoraként azt szeretnénk elősegíteni, hogy kizárólag saját nevelésű, kaposvári és Kaposvár környéki röplabdázók fejlődjenek a klub égisze alatt. Az eredmények sem maradnak el, hiszen támogatott felnőtt női röplabdacsapatunk az NB I-es bajnokság első nyolc helyezettje között szerepel, s utánpótlás csapataink három korcsoportja rendszeresen az országos döntőbe kerül.
Anyagi segítségünk kiterjed továbbá a Kaposvári Nehézatlétikai Klub támogatására, s évek óta szponzorként veszünk részt az Európa-hírű Balaton-átúszás megrendezésében. Cégünk egyik tulajdonosa, Tálos Árpád a Somogy Megyei Szabadidő Szövetség elnökeként is tevékenykedi.
A sport mellett rendkívül fontosnak tartjuk az egészségügy támogatását is. Jelentős összeggel járulunk hozzá a Mosdósi Kórház egyik műszeralapítványához, amely az eltelt időben nagy értékű gyomor- és bélvizsgáló video-rendszerrel gazdagította a kórház műszerállományát. Ugyanígy egy modern EKG-vérnyomásmérő berendezés megvásárlásához is hozzájárultunk. |